2013. február 27., szerda

Kezdjem... vagy folytassam?

Mostanában nagyon nem ment a blogolás. Mondhatnám, az elmúlt szinte 2 évben nem? Na igen, időm se volt, főleg a válás óta, de megmondom őszintén, inspiráció sem. Valaha, amikor elkezdtem a blogírást, amolyan öngyógyító folyamatnak indult, teljesen tudat alatt. Amit nem mondhattam el senkinek, elmondtam a blogban mindenkinek :)
Bár házasságban éltem, mégis egyedül voltam - társas magány, nincs rosszabb dolog ennél. Barátokkal, ismerősökkel sem tudtam igazán beszélgetni azokról a dolgokról, amik legbelül foglalkoztattak. Ha bárkinek elmondtam volna a panaszomat, biztos nem ért meg, sőt még le is hord: ugyan már, nem szégyelled magad, jó férjed van, gondoskodik rólad és a gyerekekről, nem jár el szórakozni, segít a háztartásban, mi kell még? Ja hogy úgy éltek ugyanazon fedél alatt, mint két idegen, két szót nem váltatok egymással, és ha beszélgetni szeretnél, abból csak veszekedés lesz, már ez is baj??? Hát istenem, nem tökéletes a világ, de akkor se sírjon a szád, vannak sokkal rosszabbak is. 
Igen, sokáig én is igyekeztem magamat erről meggyőzni, több-kevesebb sikerrel. Aztán valahogy mégis összedőlt minden. Elég volt egy tavaszi szellő, egy bátortalan szárnybontogatás, amikor rádöbbentem, hogy túl fiatalok vagyunk még ahhoz, hogy élve eltemetkezzünk a megalkuvás márványköve alatt. Önzően hangzik, biztos, de az vesse rám az első követ, aki mindent tökéletesen csinál az életében, és fenn tudja tartani az egyensúlyt az önmegvalósítás és a mások iránti önfeláldozás között. Nekem nem ment, és így lassan két év távlatából már elmondhatom, hogy jól tettem, hogy a mindent felborítás mellett döntöttem. 
Igen, voltak önző pillanataim, amikor azt gondoltam, hogy nekem most sokkal jobb lesz, végre megtalálom önmagamat, visszakapom a beletörődéssel, megalkuvással elvesztegetett időt. Aztán felébredtem. A valóság természetesen nem arról szólt, hogy én most akkor újra az a huszonéves gondtalan lányka leszek, aki a "boldogító" igen előtt voltam. Ezzel tisztában voltam, hiszen a házasságomból kapott 3 legszebb ajándékom mindig is a főszerepet, a legfőbb szerepet fogják játszani az életemben, bármit is teszek, az ő érdeküket tartom elsősorban szem előtt. Tudtam, hogy nem lesz leányálom elvált anyaként 3 gyereket egyedül felnevelni. Amivel viszont nem számoltam, az a válság egyre erősödő hatásai: emelkedő árak, adók, csökkenő bérek, megszűnő munkahelyek, munkanélküliség, megvont családi támogatások stb. stb.... Hát nem a legjobb időszak az újrakezdésre. Erre még rátetézett az is, hogy az én "angyali, tökéletes apa" volt férjem, hogy rajtam bosszút álljon, megtagadott minden segítségnyújtást a gyerekeinek... Nem is részletezem, mennyire nehéz volt az első időszak... Rémálmaimban ne jöjjön vissza.  
Na és itt jön a történet másik szála, az érzelmi... Hihi, vártatok már egy jó kis love sztorira, mi? Igen, én, aki megfogadtam, hogy én többet férfira rá se nézek, elegem van az összesből, hallani se akarok róluk... Egyszercsak jött az a bizonyos elsőlátásra.... hm, na jó, ne túlozzunk, mondjuk azt, borzongás... Vicces volt, mert annak ellenére, hogy nem tudtam neki ellenállni, és belementem az első ismerkedő beszélgetésbe, mégis valahogy úgy álltam a dologhoz, hogy úgysem lesz belőle semmi. Mert ÉN nem akarom. Ő viszont nem menekült el sikítva a kávézóból, amikor megtudta, hogy 3 gyerekem van, és mindjárt az első randin teljes komolysággal meginterjúvolt, hogy ha netán komoly kapcsolatom lenne valakivel, belemennék-e, hogy még egy gyereket szüljek neki. Ez így most lehet, hogy viccesen hangzik, elsőre nekem is úgy tűnt, de ugyebár véletlenek nincsenek. Az "illető" a főnököm barátja volt immár vagy 20 éve, a főnökömet meg én is ismerem  lassan 15 éve, tudom, hogy őszintén megmondta volna, ha nem hozzám való. Viszont a főnököm éppen az ellenkezőjéről biztosított, vagyis az "emberemnek" komolyak a szándékai. Szóval így kezdődött. 
Nem volt könnyű a dolog, három gyerek mellett. Szinte soha nem tudtunk kettesben találkozni, így hamarosan sor került az első "szembesítésre". Innentől felgyorsultak az események. A gyerekek a kezdeti nehézségek után jól fogadták a dolgot, mégiscsak jó volt egy férfikéz a háznál. Aztán meg a helyzet is neki dolgozott... a sokadik bébiszitter menekülése után felajánlotta, hogy egyszerűbb lenne mindenkinek, ha esténként ő vigyáz a gyerekekre. Nekem is pénzmegtakarítás, meg így talán egy icipicivel többet is láthatjuk egymást. Ez így is lett.... az már más téma, hogy látni látjuk egymást egész nap, de két szót nem mindig sikerül beszélnünk :D 
Mindenesetre a szükség okozta helyzetnek köszönhetően hamar egy családdá kovácsolódtunk. Azt hiszem, tényleg az Ég küldte őt elém, amikor a legnagyobb bajban voltam... nem is tudom, mihez kezdtem volna nélküle. Akármennyire is úgy gondoltam, hogy nincs szükségem senkire, megoldom én egyedül is, végül mégiscsak be kell látnom, hogy egy TÁRSSAL mégiscsak könnyebb. És ezt egyáltalán nem élem meg személyes vereségnek. Inkább nagyon szerencsésnek tartom magam... Az ismerősi körömben egyre több válásról, megcsalásról, boldogtalanságról hallok. A gazdasági válság a társadalom válságát is maga után hozza. Ebben a világban nagy ritkaság, hogy egy elvált, háromgyerekes, bizonytalan egzisztenciával rendelkező nő komoly szándékú férfi érdeklődésére és támogatására számíthasson. Az égiek még mindig velem vannak, és nem győzök ezért elégszer hálát adni. 
Örökkön örökké??? Na jó, azért még mindig két lábbal állok ám a földön! Nem tudhatom még azt sem, hogy a holnap mit hoz. De egy már (majdnem - kopp, kopp, kopp) biztos: szeptembertől nagycsaládosok leszünk!!!
Szóval ezért indítom útjára ezt az új blogot. Ez is én vagyok, a mozaik része a mostani életem is, ahogyan az összes többi is, a múlt, a jövő.... De ez a blog egy kicsit jobban az újrakezdésről, az új életről, és igen, valószínűleg a pocakomban növekedő kis jövevényről fog szólni. Ezért nem tudtam a Mozaikokban folytatni. Oda inkább majd a gondolataimat írogatom innentől, ha éppen jön valami. Mert időm az ezentúl se sok lesz. De inspirációm annál inkább. 


6 megjegyzés:

Agni írta...

Nahát, akkor itt is gratulálok mindenhez!! :)

Krinya írta...

Köszönöm :)

norico írta...

ez nagyon jo! Gratulalok es persze veletek örülök.

Flögi írta...

Most már működik nekem is. :-) Itt már nem írom le mégegyszer, amit e-mailbn megtettem, csak annyit, hogy örülök az újnak. :-)

Krinya írta...

Köszönöm lányok, aranyosak vagytok :)

Whitefrost írta...

Nagyon örülök, hogy újra írsz és gratula minden újhoz:)